Rólunk

Az ADR Logistics Kft-t 2000-ben alapították tulajdonosai, akik közvetlen irányítása alatt azóta is működik. Az alapítók célja egy olyan vállalat létrehozása volt, amely fejlett logisztikai szolgáltatásokat nyújt az üzleti partnereinek, akik olyan vállalkozások, akik tisztában vannak a kockázatokkal, amelyeket termékeik nem megfelelő kezelése és tárolása okozhat. A folyamatos fejlődés eredményeként mostanra 2 városban 3 raktárkomplexumot üzemeltetünk, összesen 19.928 m2 raktárterületen és közel 100 alkalmazottal végezzük munkánkat. 2016-os árbevételünk megközelítette a 2 milliárd forintot.

A veszélyes áruk logisztikai piacán kialakított piacvezető helyzetünk után fordultunk a gyógyászati logisztikai irányába, ahol mostanra szintén az egyik legerősebb szereplővé váltunk.

A cég tradicionális erőssége a minőség és a modern IT infrastruktúra, amelyet a megszerzett tanúsítványokon, és a saját tulajdonú WMS-eken kívül a számtalan kitűnő eredménnyel zárult ügyfélaudit is igazol.

Közvetlen tulajdonosi irányításunk segítségével a logisztikai szakma naponta változó igényeire hatásos és gyors válaszokat, megoldásokat tudunk nyújtani, rugalmasságunk messze meghaladja egy hagyományos multinacionális vállalatét.

 

Küldetés
Célunk, hogy modern logisztikai megoldásainkkal és kitűnően felkészített szakembergárdánk segítségével a partnereink kockázatviselési terheit minimálisra csökkentsük, és ezzel megalapozzuk a közös, fenntartható fejlődést.

 

Jövőkép
Azon dolgozunk, hogy a régió meghatározó, különleges áruk kezelését végző logisztikai szolgáltatójává váljunk.